1. fejezet- Apa

Egy kora tavaszi este. A kisváros viszonylag csendes levegőjét, egy árvaház zsivaja töri meg. Sok gyerek rohangál, igyekeznek összeszedni, kicsinosítani magukat. Vendég érkezik lassan, egy férfi. Örökbe fogadni jött. Lucius Malfoy. A tőle megszokott eleganciával lépett be, a sok kis varázslópalánta közé. Narcissa, a felesége nem esik teherbe, márpedig neki utód kell! Így eljött ide, szánalommal a szemében nézet végig a gyerekeken, akik érkezésére sorba álltak egymás mellé. Egy fiút akart. Fiatalt, akit még megnevelhet, de azért szépen végignézte az összes gyereket. Egy fiú: barna haj, barna szem, értetlenül bambán vigyorog rá. Egy lány: szőke haj, kék szem, kedves arc, mosoly. Egy vörös hajú kislány, nagy szemekkel, csupa feketében. Egy fekete hajú kislány... Hirtelen megtorpant, majd visszalépett a vöröshez. Valami hiányzott rajta, ami mindegyik másikban megvolt. A mosoly. A lány nem mosolygott, nem próbált mosolyt játszani, mint a többi gyerek. Komolyság, intelligencia sugározott a fiatal szemekből. Lucius felsóhajtott. „Ha egyszer sikerülne valami, ahogy eltervezem.” Pedig ez a lány kell neki „szerelem” volt első látásra. Odafordult az egyik idősebb nőhöz:
- Ez a kislány. Hány éves? Hogy hívják?
- Oh, Uram gyönyörű ez a kislány, pedig alig múlt 5. a neve: Rose-Elizebeth.
„Hmm.. .Rose-Elizabeth...Szép név”
- De uram, ez a lány borzasztóan makacs és hajthatatlan, bírni fog vele?- kérdezte kicsit megkomolyodva a nő.
- Természetesen. Megpróbálok megbirkózni vele- „ Áh, ez a nő! Ilyet mondani Nekem! Nem tudja kivel beszél? Egy Malfoynál nehezebb makacsabbnak lenni”
- Akkor kövessen Uram- mondta nő és elindult az egyik iroda felé. A kislány tudta, hogy Őt választotta. Egyértelmű volt. Örült neki, nagyon. Szimpatikus volt neki a férfi és utált itt lenni, nem kötötte ide semmi, a sok gyerek állandó primitív hisztije csak zavarta általában.
Csendben összepakolta, azt a kevés holmiját, ami volt. Majd csendben követte új apját. Már várta őket egy fekete hintó, oldalán a Malfoy- család címerével. Beültek. Az ezüstszőke férfi, intet a pálcájával, és egy babár varázsolt a lány mellé.
- Ezt a babát, neked hoztam- mondta s várta a lány válaszát.
- Köszönöm, de nem kell ajándék ahhoz, hogy megszeresselek- felelte a kislány, Lucius meg lepődött a válaszon.
- Nem azért adtam, hogy megszeress
- Oké, mert én, így is szeretlek- mondta Rose és megölelte- apa...
Luciusban megjelent a felismerés, most már apa! Nagyon fogja szeretni ezt a lányt, de tiszteletre is tanítania kell. Sőt, ha a Nagyúrnak is elnyeri tetszését... Ekkor vette észre, hogy a kislány elaludt az ölében.
„Rose-Elizabeth Malfoy”- gondolta magában